A birodalom visszavág - szúnyoginvázió
A nyár eleji csapadékos időjárás miatt idén szokatlanul nagy tömegben támadó csípőszúnyogok a rovarvilág talán legnépszerűtlenebb csoportja. Az idegőrlő zümmögésnél és a viszkető szúnyogcsípésnél ráadásul jóval veszélyesebb „mutatványra” is képesek: vérszíváskor súlyos, akár halálos betegséget okozó kórokozókat juttathatnak a gazda keringési rendszerébe.
Az ízeltlábúaknak nincs különösebben jó reputációja, pedig sokféle hasznos tevékenységet végeznek el. Nélkülük akadozna a szerves anyagok lebontása a Földön, s kétségkívül másmilyenné formálódott volna környezetünk is, például hiányoznának rovarevő madaraink és emlőseink. Másrészt – nincs pardon – valóban mindenhol ott vannak, s mint növényi kártevők versenytársaink az élelemforrások hasznosításában. Sokuknak ráadásul önvédelemre alkalmas, méregmiriggyel összeköttetésben álló szájszerve (hangyák, pókok) vagy fullánkja (méhek, darazsak) van, amellyel fájdalmat vagy súlyos allergiás tüneteket okozhatnak. A számunkra legtűrhetetlenebb ízeltlábúak azonban egyenesen minket tekintenek táplálékforrásnak, mint például a kullancsok, a tetvek, a kétszárnyúak és a bolhák rendjének bizonyos fajai. Közülük most a kétszárnyúakhoz közelítsünk.
Aedes aegypti nőstény (fotó: S. L. Doggett)
Legyek és szúnyogok
A kétszárnyúak rendjébe (Diptera) mai ismereteink szerint közel százhúszezer faj tartozik, amelyeket sokszor nem könnyű azonosítani, még családszintű meghatározásuk is szakembert igényel. Jellemzőjük a rend nevét adó egy pár hártyás szárny; a második pár billérré módosult. Egyik alrendjük a fonalascsápú kétszárnyúak (Nematocera) vagy köznyelven szúnyogok; másik alrendjük a rövidcsápú kétszárnyúak (Brachycera) vagy köznyelven legyek.
Csípőszúnyog lárvakelés (fotó: J. Becnel)
A kétszárnyúak rendjébe igen változatos életmódú fajok tartoznak. Gerincesfajok testüregeiben élősködnek a gyomorbagócsok (Gasterophilidae), az orrbagócsok (Oestridae), a bőrbagócsok (Hypodermatidae) és a húslegyek (Sarcophagidae), bőrükön táplálkoznak a kullancslegyek (Hippoboscidae) és a denevérlegyek (Nycteribiidae), és a vérüket szívják a csípőszúnyogok (Culicidae), a törpeszúnyogok (Ceratopogonidae), a cseszlék (Simuliidae), a bögölyök (Tabanidae) és a cecelegyek (Glossinidae). A felsoroltak közül több faj komoly problémát okoz az állattenyésztők számára, a bagócs- és kullancslegyek például elsősorban a birkák egészségét veszélyeztetik.
Aedes aegypti lárva (fotó: R. C. Russell)
Az ember szempontjából kiemelkedő jelentőségűek a vérszívó kétszárnyúak, amelyek hazánkban főként a bögölyök és csípőszúnyogok közül kerülnek ki. Minden esetben elmondható, hogy azon túlmenően, hogy a vérszívás fájdalmas (bögölyök, cseszlék) vagy kellemetlen bőrpanaszokkal (csípőszúnyogok) jár, s ezért közérzetrontó, ezek a fajok egy sor betegség terjesztésében is közreműködnek. Ezt nevezzük vektor szerepnek (lásd keretes írásunkat! – A szerk.).
Coquillettidia linealis lárva farvégi tüskéje (fotó: ICPMR)
Betegségvektorok: A latin vector kifejezés hordozót jelent. A parazitológiában vektornak nevezzük azokat a szervezeteket, amelyek egy adott kórokozó (például vírus, baktérium, állati egysejtű, mikrofilária*) átviteléért felelősek. Az átvitel lehet mechanikai: ekkor a kórokozó a vektor valamely testrészére (szájszerveire, lábaira) tapadva szállítódik. A vektort ez esetben nem érinti a betegség. Számos fejlődő országban az ember közelségét kedvelő legyek ilyen úton terjesztik a vakságot okozó Chlamydia trachomatis baktériumfajt. Biológiainak nevezzük az átvitelt, hogyha a kórokozó a vektor tápcsatornájába, szöveteibe jut, ott fejlődik és/vagy szaporodik, majd későbbi vérszíváskor azt az új gazdába juttatja. Ezek a kórokozók tehát a vektort is megbetegítik. A fajhatárokat átlépő, közös ember- és állatbetegségeket zoonózisoknak nevezzük. A kórokozóvektor kapcsolat tehát faj- vagy csoportspecifikus, így egy-egy zoonózist csak bizonyos vektorok vihetnek át sikeresen.
Szúnyogszakértő kerestetik
A csípőszúnyogok családjának közel kétezer faja ismert, amelyek meghatározása csöppet sem egyszerű. Ebben szerepet játszik, hogy a kifejlett rovarok (imágók) testét borító, azonosító bélyegként használható finom pikkelyszőrök még gyakorlott preparátor keze alatt is nagyon könnyen lehullnak. Hazánkban alig van olyan rovarász, aki az embert is támadó húsz faj hiteles meghatározására képes. Pedig az Aedes, Anopheles, Coquillettidia, Culex és Ochlerotatus fajok meghatározása sokféle haszonnal jár, tájékoztat arról, hogy a következő hónapokban is számíthatunk-e a lakosságot érintő problémára. A lárvák táplálkozási szokásának és a csípésért felelős nőstények napszaki aktivitásának ismerete viszont a választandó irtási, gyérítési technológiát befolyásolhatja.
Csípőszúnyog imágó pikkelyszőrei (fotó: Lehigh Univ.)
A hazai fajok júniustól augusztusig váltják ki a legtöbb lakossági panaszt az ország nedves, pocsolyás vidékein, ahol a sekély, lárvanevelésre alkalmas állóvizek állandóan vagy időszakosan nagy kiterjedésűek. A csípőszúnyogok kevés kivételtől eltekintve soknemzedékesek, s ezért nyár eleji megjelenésük után folyamatosan védekezni kell ellenük. Noha nemigen találunk még egy állatcsoportot, amely folyamatosan ekkora pénzeket mozgat meg (állami keretből évi 150-300 millió forintot költenek szúnyogirtásra, amihez legalább kétszer ennyi önkormányzati forrás társul), a csípőszúnyogokkal igen kevés rovartani szakértő foglalkozik. Az említett összegeket elsősorban vegyszerekre, gépekre, szervezésre, a területek bejárására és nem kutatási célra fordítják. A szakemberhiány különösen a lárvanevelőhelyek térképezését érinti (erre megrendelő is alig akad), pedig enélkül a környezetbarát védekezési technológiák alkalmazása szinte lehetetlen.
Veszélyes csípések
Aligha van még egy olyan család a kétszárnyúak között, amelynek fajait akkora érdeklődés kísérné, mint a csípőszúnyogokét. Ennek egyik oka a nőstények táplálkozása (a hímek nem szívnak vért): miközben szúró-szívó szájszervükkel vért szívnak, nyálukkal a táplálkozásukat segítő vegyületeket (véralvadásgátló vegyületeket, emésztőenzimeket, antigén hatású fehérjéket) juttatnak a gazda bőre alá.
A gazda immunrendszere némi késéssel ellenanyag (IgE-típusú immunoglobulin) termelésével, majd 30-45 percig allergiás bőrpírt okozó hisztamin*-felszabadulással reagál. Átlagos esetben két óra múlva az első hisztamin-csúcs eltűnik, ám ezután újabb, a korábbinál kisebb mértékű hisztamintermelés következik. A hisztaminfelszabadulást követően leukotrién C4* megjelenése is mérhető. A vérbő, helyi érzőideg-végződéseket ingerlő duzzanat kiterjedtsége és időtartama személyenként igen eltérő, és függ a szúnyogcsípések gyakoriságától is, amennyiben a gazda az ismétlődő szúrások hatására fokozottan érzékennyé válik (szenzitizálódik). Ugyanaz a szúnyogcsípés tehát többször is „jelentkezik” viszkető érzéssel.
Kislexikon
arbovírusok:arthropodborne virus – ízeltlábúak által terjesztett vírusok. Többnyire vérszívó rovarok (megkülönböztetetten csípőszúnyogok) által terjesztett, gerinceseket megbetegítô vírusok, amelyek az alpha-, bunya- és flavivírusok közül kerülnek ki. Az így kialakuló betegségeket a zoonózisok közé soroljuk, s közöttük találhatók azok, amelyek pusztító járványként söpörhetnek végig a kontinenseken, kiszabadulva az egyik gazdafaj szigetszerűen elzárt populációjából. Ehhez járulnak hozzá azok a vektorok, amelyek többgazdások, azaz például olyan csípőszúnyogfajok, amelyek madárfajokon, lovon és emberen egyaránt táplálkoznak.
hisztamin: tágítja a hajszálerek átmérőjét, s helyi vérbőséget eredményez.
leukotrién:allergiás reakciókban a gyulladásos folyamat fenntartásában vesz részt.
mikrofilária:a filarioida fonálféregek kifejlett alakjait makrofiláriáknak, az első stádiumú lárváját pedig mikrofiláriának nevezzük. Esetünkben a csípőszúnyogok nősténye vérszíváskor veszi fel az első stádiumú lárvát. A szúnyog bélcsatornájában lezajló kétszeri vedlés után alakul ki az úgynevezett fertőző harmadik stádiumú lárva – ezt juttatja vissza a szúnyog táplálkozáskor a gerinces gazdába.
A szúnyogcsípés okozta kellemetlen érzésnél azonban jóval komolyabb veszély, hogy a hámszövet átszúrása után a rovar szájszervéről vagy a nyálával kórokozó szervezetek kerülhetnek a gazda keringési rendszerébe. Szubtrópusi és trópusi területeken a csípőszúnyogok terjesztik az életveszélyes maláriát, a sárgalázat és az elefántkórt (elefantiázis vagy nyirok-filarioidosis), s legalább negyvenféle arbovírust* (dengue láz, Rift-völgyi láz, chikungunya, keleti-, nyugati- és venezuelai lóencephalitis, sindbis stb.). Az Anopheles csípőszúnyog-fajok által közvetített, egysejtű Plasmodium-fajok által okozott malária 1959 előtt hazánkban is előfordult. Az ebben az időben végzett vízrendezés, mocsárlecsapolás és az élővizekbe permetezett nagymennyiségű DDT következtében (amely az üledékekben ma is kimutatható) a vektorok száma a kritikus szint alá csökkent, így a malária hazai előfordulása megszűnt.
Nyugat-nílusi vírus idegrendszeri tünete libán (fotó: Glávits Róbert)
A csípőszúnyogok terjesztette betegségek közül ma a hörcsöggel foglalkozók körében a tularémia, a libatenyésztők körében a Nyugat-nílusi láz (West-Nile Virus, WNV) hazai előfordulásáról tudunk, míg a többi betegség főként a fertőzött területeket látogató turistákat veszélyezteti. Őket megnyugtatandó: a csípőszúnyogok nem vektorai a HIV-nek. A WNV fő érintettjei a madarak (az USA-ban a varjak), de a betegség lovakra és emberre is átterjed. E vírus influenzához hasonló megbetegedést okoz, ami egyes törzseinél emberen is halállal végződő agy- és gerincvelő-gyulladással jár együtt. 2002-ben, az Egyesült Államokban 4156 fertőződést jegyeztek fel, s 284-en haltak meg. A WNV előfordulása Magyarországon már 1969-től ismert, de emberi kórokozóként 2003-ig csak romániai (Duna-delta, 1996; 453 betegből 9 százalék halott) és oroszországi (Volgográd, 1999; 826 betegből 5 százalék halott) járványokból mutatták ki. 2003-ban viszont már egy délalföldi libafarmon pusztított (3600 libából 14 százalék pusztult el idegrendszeri tünetekkel), megbetegítve azok gondozóit is. (Erről Glávits Róbert és munkatársai számoltak be az Avian Pathology 2005. októberi számában.) A Hu03-nak keresztelt vírustörzs rokonságot mutat az Izraelben libákat megbetegítő (a vírust valószínűleg gólyák hurcolták be) és az Egyesült Államokban lakossági járványt okozó törzsekkel. 2004-2005-ben héjákból és karvalyokból mutatták ki a Hu04-törzset, míg 2005-ben Bakonyi Tamás és munkatársai juhok betegségeként is leírták. A helyzet tehát korántsem megnyugtató. Hazai pályázati rendszerek figyelem! Jobb egy világszerte a járványügyi érdeklődés középpontjába került probléma elé kiterjedt vizsgálatokkal menni, mint utólag sajnálkozni.
(ET verzió)