Dokumentum


Címe:Húsz év magány
Szerző(k):Darvas Béla

 


Darvas B. (2008): Húsz év magány. Élet és Irodalom,
január 11; 52 (2): 5, 10.
Darvas Béla



Húsz év magány
(dominóteóriák az Akadémiáról)

            1996-ban, e lapban keveredtem először abba a helyzetbe, hogy kutatásszervezésről és pályázati rendszerekről írtam.[i] Mint afféle, a tudomány promenádján szemlélődő gyalogos, akivel a dolgok megtörténnek, és akit kínzó ambíciói nem kényszerítenek más lábához. E viselkedés ugyanis jellemző a ranglétramászásra trenírozott közösségekben. Aztán másokkal együtt hamarosan egy tévéstúdió éjszakai műsorában ültem – én sem értettem miért, és éppen mink – majd mikor kigyúltak a csalóka fények igyekeztem a székről le nem csúszni. Átmenetileg megcsalt a gravitáció. Kapaszkodás közben arra gondoltam, hogy tudománypolitika nem lehet ennél mellékesebb. Már mi is ott vagyunk a sejtben – vittem haza egy akkortájt trendi gyárigazgató képzavarát. Ma valószínűleg – hiszékeny audienciának ígérni mindig gyümölcsöző – nanorobotokkal szállítanánk a mitokondriumba az infóparkunkat. Eltelt ugyanis e szponzorálási szünidőben, eszméleténél lévő K+F piac nélkül közel két évtized, amely alatt a hazai kutatás a szerény nemzeti jövedelmünkhöz viszonyítva is felét-negyedét kapta annak a támogatásnak,[ii] mint Európa más országaiban a sorstársai. Ekképpen zárult rá a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatóintézeteire a múlt évszázad egykedvű patinája. Közel egy évtizede gazdaságilag kellett volna csődöt jelenteniük, ha nem – nyílt titokként – adminisztráció- és alapellátás-finanszírozásra (is) használják a kutatási pénzeket. [iii] Az eszközigényes kutatási területek többségének maradt tehát, hogy illuzionista képességeket csillogtatva önmaguk fejlettebb verzióit játsszák. A versenyt szorgalmazó pályázati rendszerek tehát játszi összegeket osztó, időrabló adminisztrációra vonták el a javakorabelieket és közben Kunta Kinte kilátásait ajánlották az új generációknak.[iv] Túléléskor formálódik a pannon tragika is: a vodkában pácolódó természetbúvártól a Science-töredékekkel haknizó gondolatkutatóig. De ki is érez velük? Hajdani kormányok lendületből beszéltek még a szürkeállományunkról, aztán már ők sem. A mai vállalkozótagozatosokat már csak a folyó évi haszonkulcs dobja fel. Szóba kerültek így a földgyalu és a kősó, mint a K+F reform adekvát eszközei.

 

A szociális akadémia

            Kosáry Domokos 1994-ben köztestületté alakította az Akadémiát. 1995. január 1-től[v] a kutatási teljesítménnyel járó MTA doktora minősítéssel járó bérpótlékhoz képest döbbenetesen magasra emelte a címpótléknak nevezhető akadémikusi juttatást.[vi] Ma ötödannyi jár egy megméretési eljárás során megítélt tudományos minősítésért, mint egy csapattagságot tanúsító akadémikusi rangért.[vii] A súlyosabb baj, hogy ez utóbbi sincs munkateljesítményhez kötve. Sokkal inkább tekinthető egyfajta – minden hetedik MTA doktort istápoló – kegydíjnak, a korábbi szerény javadalmazás utólagos pótlásaként.[viii] Az MTA megbízásai eközben értéküktől tovább távolodtak, s ma a kapcsolatos adminisztrációs munkát sem fedezik. Munkaigényes kritikai munka nélkül hát szabadesésben a tudományos minősítés színvonala. A jéghegy csúcsán az akadémikusi cím körüli vásári zűrzavar. Ezt a rangot már nem feltétlenül a tudományterületek legjobbjai kapják (bár néha azok is), hanem érdekközösségek a pillanatnyi erőviszonyok szerint osztogatják, hogy ezzel honorálják az övéik lojalitását. Nem küzd eredményesen az MTA vezetése az ellen sem, hogy az egyetemekre kerülő PhD-képzés lezárta az akadémiai utánpótlás saját jogú építését. Mindeközben az általa gondozott MTA doktora minősítés helyét sem tudta megtalálni. Pénzügyi okok miatt be is áldozná talán (a pótlék 2007-es 10%-os csökkentését a kb. 2500 érintett belenyugvással fogadta), még ha ettől meg is semmisülne a kutatói pálya felhajtóereje. Az egyetemeken viszont az erre a célra kiválasztott úgy is lehet egyetemi tanár, hogy a nemzetközi tudományban értékelhető nyomot hagyott volna. A saját egyetemen elérhető PhD-fokozat és habilitáció általában ugyanis csak fékezett habzású káderutánpótlásra alkalmas. A ma végző legjobb diákok viszont többnyire a vállalkozói szférában helyezkednek el, s nem a bizonyos szegénységet ígérő tudományos karrier felé tapogatóznak. Természetesen vannak egyetemiek, akik a fentieket még sötétebben látják, s az Akadémiát feudális reliktumnak vélik.[ix] Ezzel, az MTA-t reformálhatatlannak tartó állásponttal a háttérben, 1997 januárjában a köztestületi tagok levelet kaptak Glatz Ferenctől, amely szerint, ha a jövedelemadójuk 1%-át az MTA-nak ajánlják fel, meghívókat kapnak majd székfoglalókra, és megkapják az MTA elhunyt tagjairól tartott emlékbeszédeket, továbbá „színvonalas egyéni és klubszerű étkezésre és rendezvényekre” is nyílik majd lehetőségük. Az évben a Horn-kormány kívánságára Glatz Ferenc konszolidálta az MTA-t. Egyensúlyi állapotba kerülésről persze szó sem volt, sokkal inkább az elöregedett, eltávolodott és kiürült részek leltári leírásáról. Glatz indoklása szerint viszont a „...szovjet rendszer ipari céljaihoz méretezett és bizonyos, régvolt személyi feltételekhez igazított...” kutatóhálózatot optimalizálni kellett.[x]

 

A földgyalu kilátásba helyezése

            „Az MTA-nak azon területeit, amelyek nem szolgálják közvetlenül a versenyképességet, a földdel kell egyenlővé tenni, mert csak porosodó iratokat gyártanak” – olvastam 2005. április 25-én.[xi] A rendszerváltás táján az MTA költségvetését egy Kádár-kori, közepes vállalat éves veszteségéhez hasonlították. Ma azt mondjuk, hogy az állami költségvetésben a kerekítési hiba nagyságával egyenértékű (0,6%). Vannak persze az MTA használatában értékes ingatlanok, amelyek ma még – bár úgy tűnik nem sokáig – a Kincstár tulajdonai.[xii] Ezekre már a portyázó privatizáció is szemet vethetett.[xiii] Az interregnumban sok mindent feltételezhetünk. Vizi E. Szilveszternek sem sikerült a Közgyűlést megnyugtatni azzal, hogy Kóka telefonon bocsánatot kért.[xiv] De mire is gondolhatott azon a közgazdász fórumon az üzletemberből politikussá avanzsált hajdani orvostanhallgató? Az MTA hivatalaira? Iratokat csak ott gyártanak. A 2002-2004-es MTA költségvetési adatokban úgy látom, hogy az intézethálózat (47 intézet) az MTA rendelkezésére álló összeg 28-44%-át kapta meg. 16-18%-ot fogyasztott a MTA Titkársága (többet, mint az MTA 13 élettudományi kutatóintézete) és 40-56% jutott az egyéb kategóriába. A titkársági kiadásokból az akadémikusok tiszteletdíjára tetemes hányad esett, annak kb. harmada. Az egyéb kiadásokban meghatározó súlyú az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA), a Támogatott Kutatóhelyek Irodája (vele 79, többnyire akadémikusok által vezetett kutatócsoport), a kutatást kiszolgáló szervek és az ösztöndíj-rendszerek támogatása. Szóval – hogy ne kerülgessem a forró kását – indokolható-e az, hogy az MTA rombolóan alacsony összköltségvetésének csak 40%-át kell intézethálózati kutatástámogatásra költeni, azaz 60%-át eltéríteni vagy megfuttatni akörül? Ebből ugyanis a kutatóintézetek működési költségei sem finanszírozhatók. Milyen esszenciális kutatási szolgáltatás származik például a titkársági tevékenységből? Itt – tudva, hogy érzékeny húrokat pengetek mégis – tág terét sejtem az optimalizálásnak.

            Ma úgy gondolom, hogy a kókai bocsánatkérés csak az elvétett szóválasztásra vonatkozott, nem a lényegi mondanivalóra. A miniszter megbotlott, de felállt és leporolta magát. Utánanézett, mit lehetne tenni a tudományos világban hitelt szerzetteken keresztül. Kritikust nem volt különösebbképpen nehéz találni, hiszen a hazai kutatásszervezés egyidejűleg elképesztően öntelt és szánni valóan amatőr, s a K+F piac sem akaródzik magától beindulni. Hol is van ez utóbbihoz a magas fejlesztésigényű, dübörgő gazdaság, hogy az eljövendő gazdasági minisztereknek is kéretlenül adjak házi feladatot?

 

Agyő ártatlanság

            „A kutatóképzés gyengeségei, a kutatói mobilitás hiánya, az elavult infrastruktúra, a kontraszelektált emberanyag, az alapkutatás túlsúlya, lemaradásunk az alkalmazott kutatásokban és a technológia-transzferben, valamint az archaikus, tekintélyelvű oktatási és tudománypolitikai rendszerek fennmaradása gátolják az ország fejlődését.” […] „A fenti körülmények között a hazai vezetőknek nem érdekük erős, független kutatócsoportokat vonzani az általuk vezetett intézetekbe. Érdekük viszont a status quo és a meglevő tudományos irányok megtartása az oktatás és kutatás tradicionális irányultságának továbbvitele mellett. Érdekük továbbá maguknál gyengébb, hálás utódok kinevelése, akik nem kérdőjelezik meg a kialakult hierarchiát és gyakorlatot.” – írta Szabó Csaba.[xv] Háttér ezekhez a sorokhoz a nyugdíjas akadémikusok otthonának terve volt, amit a 2006-os főtitkári beszámoló mutatott be.[xvi] S nem mintha kollégáim nem érdemelnék meg a megkülönböztető gondoskodást hanem, mert ez csupán a jelen kutatásának terhére lenne kivitelezhető, s mert az akadémikusi tiszteletdíjba ez a szolgáltatás is belefér. Szabó Csaba megoldásokat is felvázolt, amelyek változatait sokfelé felfedezhettem a későbbi reformtervekben. Így: i) kiemelt új nemzetközi kutatóintézetek szervezése (komoly ráfordítással); ii) kutatóegyetemek kiválasztása (kiterjedt egyetemi reformmal); iii) a kutatási támogatások reformja (a minőség és alkalmazhatóság elveinek érvényesítése); iv) az agyelszívás megállítása (külföldön dolgozók hazahívása); v) a technológiatranszfer, az üzletfejlesztés támogatása (a vállalati pályázók aktivizálása). Később azt is olvashattuk tőle, hogy miként néz ki az Egyesült Államokban az előjogokat semmibe vevő National Institutes of Health pályázati rendszere.[xvii] Mindenki figyelmébe ajánlom, hogy a nyertesek (kb. az összes pályázó 15%-a) 50-100-szor több pénzt kapnak, mint amit a hazai alapkutatásokat támogató – éppen leépülőben lévő – OTKA oszthat.[xviii] Persze az igazán komoly K+F pénz nem is itt van, hanem a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatalnál (NKTH), amelynek vezetője vigyázatlanul lépett is.[xix] Ennek következményeként azonban egyensúlyvesztés következett be az intézetfinanszírozásban, hiszen az eddig rezsi-kiegészítésre szétterített pályázati pénz – aminek főösszege nem változott – néhány kutatócsoportot különlegesen jó helyzetbe hozott, míg mások számára körvonalazódott a sínpálya vége. A kiválasztás kritériumai, a követett irányok azok, amik ez ügyben utólag is talányosak.

            A Kutatási és Technológiai Innovációs Tanács mindeközben újjáalakult. Az új rendelet alapján a Tanácsban az államigazgatást hat, magát a K+F szférát pedig kilenc tag képviseli. Ezek közül csupán egy az MTA embere. Megalakult az Országgyűlés Kutatási és Innovációs Eseti Bizottsága is. Ennek első ülésén Pártos Ferenc (az NKTH elnöke, aki közel 50 milliárd közpénzből származó forint fölött rendelkezik) nem tudott világos választ adni Ángyán Józsefnek arra az egyszerű kérdésére, hogy Magyarországon ki határozza meg a kutatásstratégiai főirányokat, azaz ki is irányítja a tudománypolitikát.[xx] (Megbabonázva ülök a vak órásmester előtt: mindjárt szerelni kezd.) Szabó Csaba megjelenése és távozása után egy Nature-ben megjelent cikk idézi, hogy Kóka János szerint az Akadémia bizottságaiban a mai napig a totalitárius rendszerben szocializálódott tudósok hoznak döntéseket, s az elavult intézményrendszer finanszírozására megy el a pénz.[xxi] Megér némi pontosítást, mert ahogy látjuk, nem az intézethálózat kutatásaira, hanem az akörüli aerobic finanszírozására megy el a pénz. És azt is gondolom, hogy nem a döntéshozók szocializációjának módja és ideje a döntő. A köztestületben ma – csöppet feledékenyen – jobboldalinak lenni nem kisebbségi pozíció. Viszont kétségtelenül a tradíció által kivájt gyakorlat csatornáin át születnek a döntések, sőt a jelenlegi vezetés már béklyónak érzi a szép korú Közgyűlés jogait, s a készülő akadémiai törvényben azt a mindenható Irányító Tanáccsal váltaná.[xxii] Az MTA költségvetései alátámasztják Kóka lényegi állítását a kuncogó pénz sorsáról, s neki – mint e gazdasági színjáték fanyalgó kritikusának – nem tiszte meglátni és dicsérni Pomádé király új ruháját.

            „A magyar tudománynak nincs kiemelkedő nemzetközi tekintélye. Ha voltak világraszóló sikerek, azok zömét rebellisek érték el. Akiket már jó előre kikergettek az országból…” […] „Summa summarum: a magyar tudóstársadalom vezetőit, mindenekelőtt az MTA-t súlyos felelősség terheli a nemzeti kincs – legalábbis passzív – eltékozlásában és visszaszerzésének tudatos, aktív meggátlásában játszott szerepe miatt.” – írta ekkor Dániából Vajta Gábor.[xxiii] Rendkívül kemény és fájdalmas szavak, s ha csak az innen szétszéledt Nobel-díjasokra gondolok, akkor is igazak.

            Az MTA 2006. május 6-i, 175. Közgyűlése kimondta a reform szükségességét. Az első szakaszát leíró dokumentumban az alábbi olvasható: „…a titkársági szervezetben a kutatóhálózatot jobban kiszolgáló struktúrát hoztunk létre, önálló kutatóintézeti főosztályt, illetve kutatás-fejlesztési és innovációs főosztályt szervezve, valamint racionalizálva a titkársági működését.”[xxiv] E gondolatot is rögzítő dokumentumból csupán egyet emelek ki: „Az intézetek ellenőrzését és értékelését az Akadémiai Törvénynek megfelelően az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa (AKT) végzi. Az AKT hatékonyságának növelése érdekében javasoljuk létszámának csökkentését. Az ellenőrzésbe és az értékelésbe hangsúlyosabban bevonjuk a magyar társadalom és gazdaság, valamint a nemzetközi tudományos élet képviselőit.” A fentiektől eltérően az AKT összetétele ma 3, a Titkárságról kinevezett vezető,15 kutatói fórumokon választott tag, 15 saját hatáskörben választott tag és 10 állandó meghívott.[xxv] Az MTA Titkárságának 2007. november 16-án megjelent működési szabályzata még az AKT kutatóhálózattal való meghatározó kapcsolattartó szerepét hangsúlyozza.[xxvi] A párhuzamosan készülő új Akadémiai Törvény viszont már szerényebb szerepet szán az AKT-nak, s komolyabbat az Irányító Tanácsnak. Mintha különböző fejekben fogalmazódtak volna meg – itt és ott – az irányítás teóriái. Vajon Kóka János effélékre támaszkodva nyilatkozza: „Nézeteimért nem kérek elnézést […] Összezár egy tudományos elit, lobbik harcolnak pozícióik megtartásáért. Eközben az adófizetők pénzén finanszírozunk ötleteket, de nem segítjük, hogy azokból az ország számára hasznos termékek legyenek.”?[xxvii]

            A második menet újra azzal az elnöki konklúzióval zárult, hogy reformra szükség van,[xxviii] de most Kóka politikusabban viselkedett. Véleményét udvariasabbra szabta, s a televízió nyilvánossága előtt nem állt ki Vajta Gábor kritikája mellett.[xxix] Tehette, hiszen Vizi E. Szilveszter már egyetértett az NKTH elnökével abban, hogy az akadémiai kutatóhelyeket ki kell vonni az MTA Közgyűlésének fennhatósága alól. A komótos grémium ebbéli jogkörének megvonása elhárítaná a reformtevékenység megfeneklését, viszont kérdéses, hogy ezzel növekedne-e az elnökség hatalma, vagy inkább az ezt követő gazdasági döntések után felgyorsulna a szakmai kiüresedés, az MTA neoreneszánsz épületének eminens rendezvénycentrummá válása. Kóka pozíciója lehetővé tette kormányprogram indítását: a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium vezetésével készített K+F forgatókönyvi vázlat a minisztérium hivatalos lapjában, a Közlekedési Értesítőben jelent meg. A miniszter nézőpontjából realitás, hogy ez megtöri majd a glóriájával elfoglalt, közelharchoz nem szokott akadémiai vezetőket és gazdaságilag lábhoz kényszeríti a kivérzett intézményhálózatot.[xxx] Húsz év pénzügyi sanyargatás után sikerülhet az, ami még Rákosi Mátyásnak sem, az MTA kutatóhálózatának gazdasági hasznosítása. E folyamatban a soron következő meghatározó lépés az MTA elnökválasztása. Máris sok jelölt neve hangzott el.[xxxi]

 

Elnök nem látta terv

            A legtöbb bizonytalan stabilitású irodaházban terveket szőnek: próbálkoznak. Túléléssel legkivált, hiszen ebben van az idekerülőknek a legkiterjedtebb gyakorlata. Egy ilyen meghökkentő telephelyfeladást vázolok alább, amellyel kapcsolatban a privatizáció utáni kedvezményezett nevét is susogják a Herman Ottó úti fák:

            „Szeptember 11-én kaptuk kézhez az »Akadémiai reformmal összefüggő átalakítási javaslat az MTA agrárkutató hálózatában« című dokumentumot. Ez a tervezet igen magas készültségi állapotú, és a Reformterv októberi elfogadását követően 2007 márciusában megszüntetné az MTA három, budapesti székhelyű agrárkutató (Állatorvos-tudományi, Növényvédelmi, valamint Talajtani és Agrokémiai) intézetének jogi önállóságát, és a Martonvásáron kialakítandó, ún. Agrárkutató Központ részévé tenné őket. Az intézetek telephelyeit átadná az Államkincstárnak, és az intézeteket az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete egyik szántóföldjére felépítendő épületekbe költöztetné.” – olvasom az egyik érintett igazgató feljegyzését.[xxxii] „A 7,4 milliárdos új építkezésben (+ 0,6 milliárd Ft-os közművesítési és tervezési költséggel) létrejönne az ÁOK, NKI és TAKI összeolvadása, mint MTA Agrárkutató Központ, amelyhez további 1,5 milliárd járul, amelyből az MGKI két műszerparkot is létrehoz.” – fűztem megjegyzést a fentiekhez.[xxxiii] Több érintett úgy gondolja, hogy az átszervezés hátterében a régi telephelyek privatizációs megfontolásai állnak, illetve hogy az új intézet talán csak átmeneti állomás egy, a nemzetközi nagyvállalatok érdekeit simulékonyabban kiszolgáló Kelet-európai mezőgazdasági intézet megteremtése felé vezető úton. A tervbe az érintett intézetek vezetőit és kutatóit nem avatták be, az egyeztetés nyűgét – szinte hihetetlenül – az MTA vezetői sem vállalták fel. A folyosói hírek szerint egy titkársági vezető és gondnok férje a tervek megrendelésével segítette az elnök úr munkáját.[xxxiv] Az érintett négy intézet közül három vezetőjének tiltakozása miatt a megvalósítás elakadt, s a nagyszabású akció egyelőre kitüntetés vagy felelősségre vonás nélkül maradt. Híre sem ment a médiában. Az érintettek úgy ítélték meg, hogy előnyösebb számukra a jótékony homály. Az MTA jó híre – amit az ebbéli nyilvánosság erodálhat – mindennél fontosabb.

 

A kiárusítható mezőgazdaság

            Az MTA ködös mezőgazdasági ügylete mellett még különösebben hangzanak az FVM intézet-átalakítási tervei, amely szerint a hajdani 25 K+F intézetből 2007-re megmaradt hat intézetet összevonnák. A többi intézet részben az APV Rt.-hez kerül privatizálásra, más részüket egyetemeknek ajánlják fel. A kormány tehát egy FVM és egy MTA intézetbe kívánja zsúfolni az agrárkutatásokat. Ha az MTA a költségvetés nehézségeire, vagy az FVM a mezőgazdasági kutatások rossz európai támogatására hivatkozva megszüntetné valamelyiket, akkor az agrárterület megújításának szellemi tartalékai és génbankjai végveszélybe kerülnének. Az FVM indoklása sem világos, azon túlmenően, hogy kevés az erre fordítható költségvetési forrásunk (458 milliárd forint a 2007-es agrárköltségvetés, amelyben a saját rész csökken). Kétségtelen, hogy az európai pályázati rendszerek kevéssé támogatnak agrárkutatásokat, tekintettel a mezőgazdasági túltermelésre és a gazdák uniós támogatására. Magyarország azonban éppen hogy profitálhatna ebből a stratégiaváltásból, ha a minőségi szerkezetváltást célozná meg. Magyarországon a mezőgazdasági termelés közvetlenül ugyan csak 3-4%-át, de közvetetten a 13-15%-át képezi a nemzeti jövedelemnek, ám a mezőgazdaság környezeti, társadalmi, szociális, foglalkoztatási haszna, felértékelődő társadalmi szolgáltató teljesítménye pótolhatatlan; az élelmezési és élelmiszerbiztonsági kérdés megoldásában játszott szerepe pedig meghatározó. Kutatási ágat – perc-érdekekre hivatkozva – gyorsan le lehet rombolni, de nemzedékek kellenek majd a felépítéséhez.[xxxv]

 

Nemzeti Laboratóriumok

            Fentieket követően 2007. október 11-re dátumozva Szegő Károly (MTA Kutatásfejlesztési és Innovációs Főosztály, az AKT egyik titkára) és Pléh Csaba (MTA főtitkárhelyettes) aláírásával egy munkadokumentum látott napvilágot,[xxxvi] amit november 6-án tárgyalt az MTA Elnöksége. Ebben az alábbiak olvashatók: „Az MTA vezetése csaknem 3 éve kezdett el foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy lehetne az MTA kutatóhálózatának egyre öregedő és versenyképtelenné váló kutatási infrastruktúráját a mai kor követelményeinek szintjére hozni.” […] „A tudásközpontok alapvető célja tehát, hogy a nemzetközileg kiemelkedő tudományos színvonalon folytatott alapkutatások a kutatásfejlesztési partnerek bevonásával üzleti szempontból hasznosítható termékek és szolgáltatások megalapozói legyenek”. Az infrastruktúra elavulását máshol renoválással, vagy az eszközpark felújításával szokás megoldani. Most és itt azonban másról van szó. Az éppen megalakult Kutatásfejlesztési és Innovációs Főosztály meghatározóvá tenné a Nemzeti Laboratóriumokat. Először – mint managermagyarul írta – a top-down szervezést követve a kiválasztott két modell esetében (Semmelweis Egyetem – Szentágothai János Tudásközpont, főszereplő az MTA KOKI; továbbá valós egyetemi bázis nélküli az MTA MGKI), majd a bottom-up organizációt követve a többiek esetében. A dokumentum azonban csak 2-4 Nemzeti Laboratóriumról beszél. Ezek szerint vagy követik a felülről szervezett legjobbakat mások, vagy…. Mi is lesz a fennmaradó MTA intézetekkel? Az ún. magképző két intézet alapminősége, tudománymetriai mutatói és kapcsolatrendszere határozottan eltérő, így végállomásaik sem egyezhetnek. Az egyik talán a vállalkozásirányító tudományba tart (gyógyszerfejlesztés), míg a másik a vállalkozás irányított Kelet-európai fejlesztőrészleg felé (fajtamódosítás). De mi is legyen a piac kerülte tudományterületekkel? A Nemzeti Laboratórium terve leszámolni látszik az alapkutatások sokféleségével,[xxxvii] és a vállalkozás nélküli területekkel. Ezek támogatottsága már ma is elégtelen. Az MTA kutatóhálózata határozottan alkalmazott irányt vesz: napi termelőerővé válik. A Nemzeti Laboratórium hálózat tagjai információs kapcsolatot létesítenek egymással, létrehoznak egyfajta PC-Nirvánát. Mintha valaha is előfordult volna már, hogy a pénzzé (szabadalommá) tehető eredmények szabadon áramlottak volna a tagintézetek között. Talán csak Mao Kínájában, amikor egy cikk szerzője lehetett egy egyetem tanszéke, úgy hogy a konkrét személyeket meg sem nevezte. A Nemzeti Laboratóriumba (tudásközpontba) álmodott éteri lény – a tudásegység – nappal alapkutatást végez, amit azonnal hasznosít, közben utánpótlást nevel, oktat, furfangos vállalkozókkal tárgyal, s az én elképzelésem szerint éjjel szánt és boronál, miközben bioáramot termel és gyógyító energiát sugároz. Költségvetési támogatását úgy állítják be, hogy abból ipari támogatás nélkül meg ne élhessen. Különös életpályamodell, eszeveszetten menekülnek majd előle a tehetséges fiatalok.

            De hogyan is alakuljon át az első két magképző intézet Nemzeti Laboratóriummá? Nos, úgy – olvasom –, hogy a 2008-as elnöki keretből 100-100 millió forintot kapnak. Hoppá, ez már nem a martonvásári zöldmezős beruházás terve, ami csak agrárcélokra 9,5 milliárd forintot igényelne. De mit is lehet kezdeni 100 millióból? Merjünk most egy gondolatkísérlet erejéig elszakadni a megfáradt árkusoktól. Mondjuk, végkielégítést lehet fizetni azoknak, akiknek az intézethálózat lerombolása nem kedvére való és ezért megszólalnak. Ezt követően fel lehet majd ajánlani a közös üzemeltetést, pl. a mezőgazdasági Nemzeti Laboratóriumot a genetikailag módosított fajták előállításban egyeduralkodó nemzetközi cégeknek. De hát ez ellen szól, hogy az MTA honlapján azt olvasom, hogy erről szó sem lehet.[xxxviii]

            Visszacsenghetnek az írás végén Makara Gábor mondatai: „El kellene választani az MTA-nak a testületi és a kutatóintézeti részét, a testületi résznek nem irányítási, hanem véleményező, szakmai szerepet biztosítani. A kutatóintézeteket önálló, korszerű vezetési struktúrában kellene működtetni. Az intézetek beolvasztása az egyetemekbe súlyos hiba lenne, tovább rontaná a magyar tudományos kutatás strukturális anomáliáit”.[xxxix] Egyetértek. Támogatni kellene a központi kutatásirányítás leépítését és a kutatóintézetek önállóvá válását. A készülő új Akadémiai Törvényből azonban éppen az ellenkezője olvasható ki. Amennyiben a kutatóhálózat átalakítását az MTA Titkársága, vagy majd Irányító Tanács az érintett intézetek nélkül végzi, úgy bizonyos vagyok abban, hogy egy kutató számára inkább ismert környezet a jövőt gondozó egyetemi világ (értsd kutatóegyetemi irány), mint a jelenre fókuszáló és csak a rövidtávú könyveléstechnikában jártas hazai vállalkozói szféra, amely a pillanatnyi alternatíva. 

Jegyzetek

[i] Darvas B. Lopakodó leépülés. ÉS, 1996. nov. 22.

[ii] A nemzeti jövedelem 0,67-1,01% költöttük K+F-re az utóbbi, közel 20 évben; 2005-ben, abszolút értékben a Németországban e célra használt, egy lakosra jutó pénz ötödét.

[iii] Akadémiai reformok: megáll-e a tudomány? Magyar Hírlap, 2006. május 11. – http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=103704

[iv] Jermy T. Az ezredvég tudományosságának rákfenéje – a pályázati rendszer. Magyar Tudomány, 1998. szeptember; A veréb is madár. Magyar Tudomány, 2007. május – http://www.matud.iif.hu/07maj/16.html

[v] 4/1995. (I. 20.) Korm. rendelet

[vi] Polónyi I. és Timár J. Az Akadémia és az egyetemek reformjai. Magyar Tudomány, 2006. okt.

[vii] 350/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet

[viii] A tiszteletdíj az akadémikust élete végéig megilleti, elhalálozása esetén annak egy részét hozzátartozói ellátásként (özvegyi és árvaellátásként) folyósítják.

[ix] Polónyi I. Az Akadémia diszkrét bája. Beszélő, 2006, okt.

[x] Darvas B. A kötél. ÉS, 1997. márc. 14; 1989-1996 között 2700, 1997-1999 között 700-as létszámleépítés; 5 ingatlan kiürítése, 36-ra csökkenő intézetszám; Darvas B. A víz hígítása. ÉS, 1997. május 2.

[xi] Farkas M. Kóka János a földdel tenné egyenlővé az Akadémia egyes területeit. Magyar Nemzet, 2005. ápr. 29.

[xii] Ez az ún. Vagyontörvénnyel éppen most változhat. Az MTA-ra bízott vagyon (tulajdonosi joggyakorló) az MTA Köztestületéhez (tulajdonos) kerülhet.

[xiii] A Központi Fizikai Kutatóintézet csillebérci telephelye, a Társadalomkutató Központ Várban lévő épületkomplexuma (Staar Gy. Mi van a háttérben? Beszélgetés Freund Tamás akadémikussal. Természet Világa, 2006. okt.); Növényvédelmi Kutatóintézet és a Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet budai épületei és telke; stb.

[xiv] Darvas B. Vér, veríték és zárolás. ÉS, 2005. aug. 26.

[xv] Szabó Cs. Történelmi lehetőség előtt. ÉS, 2006. május 5; Darvas B. Agyő ártatlanság. ÉS, 2006. május 19; Vajta G. Köszönöm, megvagyunk. ÉS, 2006. május 19; Friderikusz S. és Szabó Cs. Itthon: nem alkalmas. (Friderikusz Most, ATv, 2006. május 8.) – http://www.atv.hu/friderikusz/?q=node/265; Szabó Cs. Értékek vagy érdekek? Magyar Hírlap, 2006. jún. 9.

[xvi] Meskó A. Főtitkári beszámoló (2006. május 9.) – http://www.mta.hu/fileadmin/2006/05/beszamolo.pdf 61-62. old.; Bodoky T. és Meskó A. Nem lesz nyugdíjasház. Index, 2006. okt. 13.

[xvii] Szabó Cs. A kutatástámogatási szisztémáról. Magyar Hírlap, 2006. szeptember 1; K+F a kicsiknek a tengerentúlon. Magyar Hírlap, 2006. nov. 11; Különleges vízummal Amerikába. Magyar Hírlap, 2007. május 8.

[xviii] Darvas B. Zarándokok és kufárok Kentauriában. ÉS, 2006. júl. 7.

[xix] Boda M. Az évtizedek óta megszokott kutatói létforma fölött eljárt az idő. Világgazdaság, 2006. május 19.

[xx] Jegyzőkönyv az Országgyűlés Kutatási és innovációs eseti bizottságának 2007. október 16-án megtartott üléséről – https://www.nakp.hu/download/0710161kut.doc; Ángyán J. Ki irányítja a tudománypolitikát? – https://www.nakp.hu/download/GM-kerekasztal14.pdf 23. old.

[xxi] Schiermeier, Q. Hungary's science academy slammed as 'obsolete'. Nature, 2006. jún. 29.; Fábri Gy. Hungary: Academy is not obsolete or discriminatory. Nature, 2006. júl. 27.; Szabó Cs. Hungary: academy needs more than internal reform. Nature, 2006. júl. 27.

[xxii] „…elnöke az Akadémia elnöke, tagjai az Akadémia alelnökei, főtitkára, főtitkárhelyettese, a közgyűlése által a három tudományterületről választott kutatóintézeti igazgató, továbbá az Irányító Tanács tagjai által megválasztott három külső gazdasági szakember.” – ismerteti az akadémiai törvénytervezet

[xxiii] Vajta G. A hagyományok őrei. Népszabadság, 2006. jún. 18.

[xxiv] Az MTA 177. Közgyűlésének határozata az Akadémia reformjának III. szakaszáról – http://www.mta.hu/index.php?id=1511

[xxv] http://www.mta.hu/?id=472; az akadémiai törvénytervezet az AKT-t 12 főre csökkentené

[xxvi] A MTA Titkárságának szervezeti és működési szabályzata. Akadémiai Értesítő, 56 (11): 158-200.

[xxvii] Gréczy Zs. Kóka János szerint az Akadémia átalakításra szorul. Népszabadság, 2006. május 24.

[xxviii] Faggyas S. Határozott reform a magyar tudás jobb hasznosításáért. Magyar Hírlap, 2006. május 4.; Bak M. Vizi E. Szilveszter egyetért a kutatóintézetek fennhatóságának megváltoztatásával. Világgazdaság, 2006. május 22.

[xxix] Győrffy M., Kóka J., Falus A. és Vajta G. A nagy múltú intézmény öreges, bezárkózó és reformokra szorul. (A szólás szabadsága, M1, 2006. júl. 24.) – http://www.hirado.hu/nyomtatas.php?id=133334

[xxx] A Kormány 1066/2007. (VIII. 29.) Korm. határozata a Kormány 2007-2010-re vonatkozó tudomány-, technológia- és innováció-politikai (TTI) intézkedési tervéről. Közlekedési Értesítő, 2007. szept. 14.

[xxxi] Palugyai I. Elnökjelöltek és törvényjavaslatok. Népszabadság, 2007. október 22. – http://nol.hu/cikk/468789/

[xxxii] http://www.nki.hu/reform/; Kőmíves T. Az Akadémiai Agrárkutató Központ tervéről. 2006. szept. 14. – http://www.vedegylet.hu/doc/GM_kerekasztal8b.pdf 25. old.

[xxxiii] Darvas B. Merre halad a magyar agrárkutatás? 2007. márc. 22. – http://www.vedegylet.hu/doc/GM_kerekasztal11.pdf 9. old.

[xxxiv] MT-1371: MTA Martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézete területére zöldmezős beruházásként telepítendő Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet, Növényvédelmi Kutatóintézet és Állatorvostudományi Kutatóintézet. Modulor-Terv Kft. 2006. aug. 11.

[xxxv] Ángyán J. és Darvas B. A mezőgazdasági kutatóintézetek átszervezésének jelenlegi állása. 2007. okt. 11. – http://www.vedegylet.hu/doc/GMkerekasztal13.pdf 14-15. old.

[xxxvi] Szegő K. és Pléh Cs. Az MTA Nemzeti Laboratóriumairól. A Kutatásfejlesztési és Innovációs Főosztály munkaanyaga.

[xxxvii] Pálinkás J. Célkeresztben az MTA? Népszabadság, 2006. jún. 7.

[xxxviii] Bohus A. GMO-cégé lehet a génbank. Magyar Nemzet, 2007. okt. 17. – http://www.mno.hu/portal/523134?searchtext=; Fábri Gy. és Bedő Z. Alaptalan vádaskodások. (MTA, 2007. okt. 18.) – http://www.mta.hu/index.php?id=634&no_cache=1&backPid=417&tt_news=5429&cHash=d52c452ef4; Font S. és Ángyán J. Adjuk vagy nem adjuk a génbankot? (Országgyűlés, 2007. nov. 5.) – http://www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_naplo.naplo_fadat_aktus?p_ckl=38&p_uln=105&p_felsz=74&p_felszig=80&p_aktus=16; Anonymus Sajtóközlemény (MTA, 2007. nov. 9.) – http://www.mta.hu/index.php?id=634&no_cache=1&backPid=390&tt_news=5586&cHash=7422ed072e

[xxxix] Makara G. Célkeresztben az Akadémia. Természet Világa, 2006. nov. – http://www.kfki.hu/chemonet/TermVil/szamok/tv2006/tv0611/makara.html

(kézirati verzió)

ÉS változat: http://www.es.hu/index.php?view=doc;18587