Tűpárna

Baintner Károlynak tisztelettel

A biotechnológia hat évéről szóló írást [1] magánemberként (tehát nem kutatóként) válasz nélkül hagyni előnyösebbnek gondolom, hiszen nem kényelmes, amivel szembe kell néznem. Olyanhoz kell szólnom – nem helyeslőn –, akivel korábban barátságos üzeneteket váltottunk, s akivel Pusztai Árpád (akinek ő régi családi barátja) múlt év szeptemberi születésnapján találkoztam. Mindezt azért lényeges megemlíteni, mert Baintner jelenlegi írása – amelyhez ezt a jegyzetet fűzöm – sokkal inkább Pusztaihoz való viszonyulásáról, mint a biotechnológia sok szálon futó históriájáról szól. Ideillő megjegyzésem, hogy a publicisztika személyes indíttatású véleményműfaj. Elvileg bármelyikünk írhat ilyet, akinek mondanivalója gyűlt. Igaz, Baintnertől eltérően, ugyanazt a tartalmat én nem ismételném más lapban [1,2], s hitbéli csalatkozásom következménye az elhallgatásom lenne, illetve megvárnám, amíg valaki megkérdez arról, hogy most hogyan gondolom, mert ekkor valóban véleményformáló voltam [3]. Nézzük meg, mi is az, ami miatt ennek a Biokémiában megjelent cikknek a megvitatása – egyetlen sóhajjal mégis – vonzóbb, mint a tisztán hagyott papír.

A genetikailag módosított szervezetekről folyó vita

Baintner a GM-vita műszót használja címnek, aminek jelentését nekem nem sikerült értelmezni. Ez a vita érzelmektől fűtött ugyan, de nem genetikailag módosított. Tény viszont, hogy publicisztikájában meghatározóan a Pusztai nevével fémjelzett táplálkozástani és – igaz anonimmé lefokozva – a Pusztai Árpád és felesége, Bardócz Zsuzsa által jegyzett könyvben [4] foglalt, a molekuláris genetikát is érintő véleményeket latolgatja. Ebből úgy tűnik, hogy Baintner azt gondolja, csupán ezek azok a vitában érintett tudományterületek, amelyek megfontolásra érdemes érveket sorakoztattak fel; de ez koránt sincs így. Ha csupán a Bt-toxint termelő növények pollenjének Nature és PNAS folyóiratokban megjelent irodalmát felsorolnám [5], már kezelhetetlen helyzetbe hoznám ezt a – vitorlázó röpüléshez hasonlítható – írásomat. Egyezzünk meg abban, hogy a vélemény- és nézőpontvita, amely a GM-szervezetek körül folyik sokkal szélesebb körű, mint Baintner összefoglalónak szánt cikkében mutatkozik [6–8]. Amennyiben meg is kell neveznem a vitában érdekelteket, úgy a molekuláris és populációgenetikai, az ökológiai és ökotoxikológiai, a nemesítési és növényvédelmi, a táplálkozás- és takarmányozástani, a humán- és állatorvos- tudományi, a vallás- és általános etikai [9], valamint a jogi és közgazdaságtani tudományterületeket jelölöm meg.

Címkék és vélekedések

Baintner írásában – követve a vulgarizáló újságírói gyakorlatot – GM-támogatókról és -ellenzőkről, pro- és anti-GM táborról beszél. Nyelvileg és tartalmilag ezek a meghatározások kiváltják az ellenérzésemet. Ez az egyszerűsítés kereskedői és civilszervezeti körökben praktikus, ahol csupán az a kérdés, ki van velünk egy akcióban, és ki ellenünk. Egy biotechnológiát oktató egyetemi ember véleményeként és egy szaklapban azonban mindez engem nem lelkesítő színvonal. Az érintett felek érdekek szerinti rétegzettsége messze bonyolultabb. GM növényeknél, pl. kereskedők, fejlesztők (biotechnológusok, növénynemesítők), minősítők (populációgenetikusok, ökológusok, dietetikusok stb.), civilszervezeti aktivisták és végül felhasználók (hatóságok, termelők, fogyasztók) egymástól eltérő nézőpontjai léteznek [10]. Amennyiben közülük az elsődleges információforrásokat, a kutatókat (fejlesztők és minősítők) kiemelem, úgy a címkézés még bántóbb, ugyanis aki fixa ideával (és nem munkahipotézissel) kezd vizsgálatokba, az bizonyosan nem kutató (nálam még sensu lato jelöléssel sem), hanem elfogult fél. A területen aktívan dolgozók véleménye – dolgozzanak azok genetikailag módosított növény előállításán vagy éppen azok ökológiai mellékhatásain tehát – nem keverendő össze az eredményeiket befogadó majd újrakérődző ellenzői és támogatói vélekedésekkel. Előbbiek szolgáltatják azokat a tényeket, amelyekre az utóbbi – egyébként igen fontos funkciót betöltő – közbeszédgyakorlóknak támaszkodniuk kell. Ügyünk szerencsés csillagállású, ha nincs sorrendi csere, és az eredeti üzenet felezési ideje az elemzők távolságával arányosan (lásd az idézők idézőit) nem rapid természetű. Természetesen mindez még ennél is strukturáltabb. A kutató valamely területen vizsgálódva egy vagy néhány szempontból originális állásponttal rendelkezik, míg a többi területeken szakirodalmi adatokra (értsd: bizalomra) épülő véleményt alakít ki, tehát ő is interpretál. Ez a publicisztika tere. Az egyéni tapasztalatok a kutatócsoportokat – egy területen dolgozva is – megnevezhetően különbözővé teszik (lásd tudományos iskolák), így egyszerűsítő klasszifikálásuk kifejezetten verejtékszagú. A kutatócsoportok is gyülekeznek – időlegesen – valamiféle parkolópályán, ahol egymásra figyelésük intenzívebb, de semmiképpen sem tömörülnek támogató és ellenző, harcra pingált törzsekbe, még egy termék esetében sem, nemhogy a biotechnológia egészét illetően. Összefoglalva: egy kutató a konkrét GM-terméket szakismeretének szempontjából minősíti, nem valamely oldalon akciózik, hanem kutatásának tárgyát figyeli, annak viselkedését írja le. Párba kötésük és törzsbe sorolásuk méltatlanul művi.

Viszonylagos ártalmatlanság

Baintner úgy gondolja, hogy a biotechnológia eredményeit mértéktartó lelkesedéssel fogadók tábora az abszolút ártalmatlanság bizonyítását tartja szükségesnek. Kétszeresen is téves feltételezés. Ezt az alapelvet – a viszonylagos ártalmatlanság alapelvét – a világ két respektált és bizonyos területeken meghatározó ügynökségei (EPA és FDA) vallják magukénak a veszélyes anyagok megfeleltetésének ügyeiben. Paracelsus óta tudjuk, hogy a mérgező hatás a dózis függvénye, tehát ez esetben a krónikus értelemben is ártalmatlan napi felvétel keresése, és az azzal kapcsolatos rizikóanalízis a rendszeres felülvizsgálat tárgya. Ebből az alapelvből fakadnak olyan toxikológiai mutatók, mint a MADI; amit növényvédő szerek esetében elfogadható (mérhető következmények nélkül maradó) maximális napi bevitelnek fordítunk. Ennek genetikailag módosított összetevőkre vonatkozóan – hatástani vizsgálatokon nem alapuló – információértékű variánsa a jelölési kötelezettséget előíró szint, ami az Európai Közösség 2001-es javaslata szerint: emberi élelmiszerekben 1%, míg állati takarmányokban 3% [11]. Az előírtak tisztességes vizsgálata viszont nem relativizálható, s talán az sem haladja meg a józanság határát, ha a környezetegészség-tudományok fejlődésével esetre szabott vizsgálatok kidolgozására is sor kerül.

A guruló érme

Az érme dilemmája, hogy a két meghatározó kiterjedésű oldala közül melyikre feküdjön. Természetesen – elodázva a döntést – ideig-óráig gurulhat is. A gondolkodó ember viszont sokoldalú. Ajó publicisztika nevén nevezi azt, akitől információja származik, s amit dicsér vagy bírál. A nyilvános vita minimális követelménye a néven történő megszólítás. Baintner Pusztai Árpád kivételével nem nevesíti megszólalóit. Ők a legnagyobb bánatomra Pro vagy Anti nevet viselnek. Próbálkozhatnék desifrírozással, de sajtószabadság idején nem látom be, miért kellene ehhez folyamodnom. Van-e tehát véleményünk, amit egyenesen annak mondunk, akivel nem értünk egyet, s képesek vagyunk-e félreérthetetlenül artikulálni mondandónkat? Mindkettő nagyon nehéz, és esetleg nem is örömteli feladat. Baintner jelenlegi személyes véleménye az alábbi mondatában található: „A piacvezető biotech cég felelőtlenül járt el ugyan, az idő teltével mégis egyre inkább úgy látszik, hogy megúsztuk a dolgot, hisztériakeltésre nincsen ok.” (Eredeti szövegkiemelés.) Nos, ez a guruló érme fölöttébb rövid távú dilemmája. Nézzük mik is az ellenvetéseim: a./ Nem egy, hanem több biotechnológiai cégről van szó, amelyek egymástól veszik a nemzeti szabályozás korlátjai között kialakítható viselkedési mintáikat. A kutatócsoportunk vizsgálatait illetően például sorra tagadják meg (Novartis, Pioneer, Monsanto) azt, hogy ökológiai hatásvizsgálatokhoz GM vetőmagot biztosítsanak, dacára annak, hogy a vizsgálatok fedezetét pályázati formában a magyar állam biztosítaná. Én azt állítom, hogy nincs szimpatikus magyarázat a független vizsgálatokat akadályozó viselkedésre, és nem gondolom, hogy jó felé vezet a most taposott ösvény, amelyen az MTA-kutatóhálózat kutatóinak már önérdek által vezérelt kereskedők és kedvezményezettjeik szabhatják meg, mivel foglalkozhatnak, és mivel nem. b./ Az elővigyázatosság szabályainak kijátszását nem teszi bocsánatossá, ha a feltételezett hatásokat egy gigantikus, kontroll nélküli kísérletben nem érjük tetten. A lopást például – morális síkon – nem az eltulajdonított érték nagysága minősíti, hanem az egyszer jóváhagyott (tehát ismételhető), belső szándékra alapozott tett. Nincs jogrend, amelynek a jogellenes cselekmény következménynélkülisége szilárd alapot biztosíthat. c./ Pusztán az idő múlásával tényleg a látszat erősödik csupán. Ha Baintner szerint a táplálkozástani területen nem születtek Pusztaiék után átfogó vizsgálatok, mi a mostani véleményváltozásának alapja? Ugye nem az ebbéli valóságot nem ismerő feltételezése: „A biotech cégek nyilván már rendelkeznek itthoni kísérleti adatokkal.” A multinacionális biotechnológiai cégeknek nemzeti képviseleteik vannak, amiket kizárólagosan a termékengedélyeztetéshez szükséges, nemzeti hatóságok által megkövetelt – kutatói szempontból nem esetspecifikus – tudományos szempontból alacsony szintű rutinvizsgálatok megrendelése és a kereskedelem foglalkoztat. E pontnál – mert Baintner Károly elmulasztotta – ki kellene térnem arra, hogy mi történt időközben a táplálkozástan területén, de ezt hivatkozások formájában teszem [12,13]. d./ Nem világos, pontosan hol és mit úsztunk meg. Például, Baintner írásában egyetlen állítás sincs, amely környezetanalitikai vizsgálatokkal támasztaná alá, hogy mi történik a Bt-kukorica tarlójával. Milyen élő szervezetek és mennyi idő alatt bontják le? Bizonyos vagyok viszont benne, hogy nem pusztán ez az egyetlen – engem jelenleg foglalkoztató – kérdés az, ami feltehető. e./ Miért hisztériakeltésre alkalmas az a tény, ha a szabályszegés kiderül? Számomra megnyugvás, hogy az ellenőrző rendszerek (hatósági vagy annak hiányában civilszervezeti) működnek. Megjegyzem, Baintner a múlt évben, az Állatorvosok Lapjában a szóban forgónál jóval körültekintőbb cikket írt [2]. Az itt megbeszéltek a korábbinak fekete-fehérré konvertált változatát képviselik. Vajon miért kell majdnem ugyanazt, meglehetős gyorsasággal és önmagunkhoz képest szerényebb színvonalon közreadni?

Személyes utószó

Kedves Károly! Minap éppen egy évvel ezelőtti, találkozásunk másnapján küldött üzenetedet olvastam újra, amely Semmelweis és Pusztai történetében keresi a párhuzamosságokat. Ennek az általad látott párhuzamnak többször is nekifutottál [2,3]. Azt írtad, hogy a GM-növények európai moratóriumának négy éve alatt táplálkozástani értelemben számottevő eredmény nem született, vagy ha igen, akkor az a biotechnológiai cégek széfjeiben van letétben. Most tehát, mint Semmelweis korában is, várakozunk és mossuk kezeinket (hárítjuk a felelősséget). Őszintén nem fogom fel, hogyan kölcsönözhetted e hősöd több tulajdonságát az indulatosan montírozott genetikai módosítást ellenző messiásnak (ez jelenlegi írásod egyetlen új eleme), s azt sem, hogy az általad most is elismert eredményeit miért kell neked most már sokadjára kritikai értékelés alá vonni, mikor ezt megtette közvetlenül ő maga [4,12,14–16]. A cikked második felében viszont nem értem, miért virágnyelven, s nem nyíltan kritizálod a magyar nyelvű publicisztikai könyvüket [4]. A figyelmesen olvasók érzékelhetik, hogy annak mellékleteként megjelent reprintgyűjteményből (Pusztairól a Biokémiában, 1999-ben lezajlott vita) egyedüliként a te írásod hiányzik [2], azt viszont esetleg nem tudhatják, hogy ezt te tiltottad meg. Motiválhatja persze ezt az az egy mondatod is, amit itt most abból éppen úgy magyarázat nélkül vonsz vissza, mint ahogyan korábban említetted. Mégis, hogy kerüljük jól érzékelhető elhatárolódásod túlértékelését, úgy tudom: nem különösebb dráma az örök változás, hanem a természet törvénye szerint való. Helyzetünkre vonatkozóan: együtt parkolni – következmények nélkül – számtalan ismeretlennel szoktunk. Véleményünkre vonatkozóan – ahogyan a közmondás fogalmazza –, aki időnként nem mond ellent saját magának, az időközben nem is gondolkozhatott. Kérdés persze, hogy érdemes-e ennek stációit mea culpa mormolásával nyilvánossá tenni. Viszont, ha az említett publicisztikai könyvvel [4] kapcsolatos ellenérzéseidnek – amelynek a szerzőik bizalmából velem együtt előolvasója voltál – akartad nyomát hagyni, akkor ez fölöttébb zavarosan sikerült. Jó tudni, hogy nem az előolvasó, lektor és opponens dicsősége és kudarca bárminemű írás, hanem a szerzőé. És ha már itt tartunk, az első szerző státusza csoportmunkában – mintha bizonytalan lennél ebben is – a kísérletek tervezőjét és karmesterét illeti, aki az eredmények teljes körű értelmezésére képes. Segítő szándékú, mégis deheroizáló megjegyzésed („Egyébként a kísérleti adatokat a beosztott kutatók »termelték«”) számomra rosszízű. A tanácsadás és a cenzúra között – mint tudod – óriási szakadék tátong. Elutasított tanácsaink kezelése sem tartozik az egyszerű dolgok közé. Az indulat ilyenkor nem a legjobb tanácsadó. Megrendítő viszont a gombostűig vezető eszmefuttatásod; bár szerintem az mégsem valódi harci eszköz, mint ahogy a tudományos tételek sem könnyen sérülő lufik.

Irodalomjegyzék:
[1] Baintner, K. (2004) Hat év GM-vita. Biokémia, 28: 48–52. [2] Baintner, K. (2003) A GM-vita – ahogyan én látom. Állatorvosok Lapja, 125: 572–576. [3] Baintner, K. (1999) A genetikai módosítás és a félremódosított tájékoztatás. Biokémia, 23: 64–67. [4] Pusztai, Á., Bardócz, Zs. (2004) A genetikailag módosított élelmiszerek biztonsága. (TTFK Kölcsey Intézete, Budapest). [5] Darvas, B., Csóti, A., Gharib, A., Peregovits, L., Ronkay, L., Lauber, É., Polgár, A. L. (2004) Adatok a Bt-kukoricapollen és védett lepkefajok lárváinak magyarországi rizikóanalíziséhez. Növényvédelem, 40: 441–449. [6] Darvas, B. (1997) A genetikailag módosított élő szervezetek kibocsátásának környezeti kockázatai. (Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, Fenntartható Fejlődési Bizottság, Budapest). [7] Ferenczi, A. (szerk.) (1999) Genetika – génetika. (Harmat Kiadó, Budapest). [8] Darvas, B., Székács, A. (szerk.) (2004) Mezőgazdasági ökotoxikológia. (L`Harmattan Kiadó, Budapest) megjelenés alatt. [9] Kocsis, E. (1997) A géntechnológia eredményei a keresztyén etika mérlegén. Reformátusok Lapja, 41: 4–5. [10] Darvas, B. (2002) Biotechnológi(k)aland. Liget, 15: 70–84. [11] Darvas, B. (2001) Genetikailag módosított élő szervezetek kezelése, transzportja, csomagolása és jelölése. Növényvédelem, 37: 467–470. [12] Pusztai, Á., Bardócz, Zs., Ewen, S. W. B. (2003) Genetically modified foods: Potential human health effects. In: Food Safety: Contaminants and Toxins. (D`Mello, J. P. F., Ed.), (CAB International, Wallingford, Oxon, UK) pp. 347–372. [13] Darvas, B. (2004) Öttusa Pusztai Árpáddal. I – eVilág, 3: 28–33; II – eVilág, 3: 30–35; III – eVilág, 3: 29–32; IV – eVilág, 3: 30–34; V – eVilág, 3: 29–32. [14] Pusztai, Á., Ewen, S. W. B. (1999) Scientific Advice to Government: Genetically Modified Food. (Science and Technology Committee, London Stationery Office). [15] Pusztai, Á. (2000) Gondolatok a génmódosított élelmiszerek kapcsán kialakult vitáról. Biokémia, 24: 51–56. [16] Pusztai, Á. (2003) A géntechnológia növénybiológiai alkalmazása. Élet és Irodalom, 47: 10.

(kézirati verzió)